Lakótársam beteg. Ez nem újdonság. Mindig is kicsit beteg volt, az agyára. Most viszont ténylegesen megfázott, annyira hogy tegnap este immunserkentőt adagolt intravénás úton, mondván, majd jobb lesz. Ezzel magamra emlékeztet, meg a kilogrammnyi C-vitaminra.
De ő nem lett jobban. Reggel hatkor kelt, 37,4C láza van, megy orvoshoz, és ugye én is elkísérem. Reggel van. Szinte hajnal. Csak a villamosok vannak tele. De a váróterem kong az ürességtől. Bemegy, elintézték, patika. 8-óra. 2 kilométerre az egyetemtől. Elméletileg 10 perc múlva óra. Jön a villamos. Felszállok. Szinte tele, még sikerült kinéztem egy helyet, leülök. Már csak 5 perc, és még mindig 1,5 kilométer az előadó. Végül az Amfinál szálltam le, sprint át az utcán, keresztül a kampuszon, be az épületbe, a portás kiabál hogy ne szaladjak. Nem tudott akkor érdekelni. Matekról késni nem szabad. Már 4 perce kések, és még két emelet. Mint olimpiai aranyat nyert maratón futó érek be a terembe. Idegen professzor, idegen diákok, de a terem stimmel. Vörös fejjel ballagok ki a teremből, ránézek az órarendre. Kedd - Matematika - 9.10. Na ne már hogy még egy órát várni kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése