00:45 - legfontosabb dolog kipipálva! - anyukát felkoszonteni
2014. szeptember 30., kedd
2014. szeptember 29., hétfő
2014. szeptember 24., szerda
Esti írás, avagy ha itt vannak az Ukránok, még wcre sincs időm kimenni
Ma van. Vagy már tegnap. Lényeg hogy már sötét van, és semmi kedvem nem volt ehhez a naphoz. Reggel fél hattól szaladgálok, alig volt időm megállni, épp hogy csak kicsit szusszanhattam az Ipariban. Mindig jó visszamenni, de ezt majd lejjebb.
A lényeg a lényeg. A TUKE területe hatalmas, és sok az épület, így elég könnyű eltévedni, főleg az első héten. Nem tudom hogy hogy, de úgy tűnik elég gyorsan meg lehet szokni a fel re rohangálást, főleg ha öt perc van áttérni az eggyik sarokból a másikba. De megy ez nekünk. Nem nélkülözhető eleme ezen sikereknek hogy a professzoraink is ezzel a bajjal küzdenek. Az idő relatív. Mindenki órája késik, főleg ha a tanítás kezdetéről van szó, és minél közelebb érünk az előadások végéhez, az óra felgyorsul, és idő előtt mutatja mindenkinek a véged jelentő pillanatot. De ez nem mindig van így. Előfordul fordított helyzet is. A matek a kedvencem. Ha korábban érkezünk, hamarabb kezdjük, és olyan nem létezik hogy hamarabb is fejezzük be a gyakorlatot. A professzornő neve Grinčová. Amikor megláttam az órarendben arra gondoltam hogy olyan lesz mint a mesefilmben, ijesztő, gonosz, és nem szereti a karácsonyt. Háromból kettőben tévedtem, és a harmadikban még nem vagyok biztos. Nem is ijesztő, nem is gonosz, sokkal inkább elkötelezett, és eltökélt. Magas, festett hajó nő, kellemes arcberendezéssel, festett arany színű haj, és kék szemek, amikkel olyan módon képes átnézni az emberen, hogy az úgy érzi, mintha lyuk lenne a feje helyén, vagy legalábbis láthatatlan lenne a számára. De az lényegtelen, jó professzor.
Matek után tesi helyett elmentem az évnyitóra. Lenyűgöző, mikor a fanfarra bevonulnak az egyetem dékánjai, színes ruhában, aranyozott kiegészítőkkel. Volt egy pillanat hogy elképzeltem hogy én vagyok ott, de amikor fel kellett volna állni a szlovákok himnuszára, alábbhagyott a rajongásom, mert hogy nézne már ki az, hogy ott elől ülve nem állok fel e népdal hallatára. Egyébként rengetegen voltunk a teremben, fura is volt, nem hittem volna hogy tele lesz, de rengetegen álltak is. Végül vége lett.
Volt két és fél szabad órám, hát bementem az ipariba. Más lett, már nem olyan egészen mintha haza mennék, olyan volt, mintha valahova az erdőben mennék, amit ismerek, de ami nem adja azt a megnyugtató meleg érzést amit egykor éveken keresztül. Sajnos ennek így kellett lennie. Fura így találkozni egykori tanáraimmal. Még emlékszem az első közös óráinkra, hogy kiről milyen volt az első benyomás, majd hogy az hogy változott a pozitív irány felé. De most megint olyan volt mint először. Kritikus lettem, már nem a saját családom tagjai, már csak távoli rokonok, már nem lehet mindent elmondani nekik, igaz, meghallgatnának, segítenének is ahogy tudnak, de már nem lenne ugyan az. Hiányoznak a régi beszélgetések. De találkoztam Olíviával, tök jó, megvan az érettségije, és külföldre készül Zolkoval. Remélem minden összejön nekik.
Vállalat és vállalkozás - hm. semmi újat nem mondott, unalmas előadás volt, sokan is voltunk. A fizika meg elmaradt, a villamos előttem ment el, de legalább sétálhattam. Jó dolog egyedül sétálni. Csinálunk is valamit, meg nem is. Olyan mint mozogva feküdni. Nem zavar semmi, és van időd gondolkodni, vagy csak eltűnődni a város dolgain, az embereken, találgatni vajon milyen napjuk van, megállni valaki mellett a zebrán, összemosolyogni, majd menni tovább. De valamikor meg kell állni,
és olyankor olyan mintha valami hiányozna.
Majd érezés a koliba. Senki sehol, van idő rendet rakni, és csak úgy elleni. Majd megjönnek az ukránok, itt vannak, elmennek, és utánuk már van idő aludni, de mindenek előtt ezt a pár sort leírni
A lényeg a lényeg. A TUKE területe hatalmas, és sok az épület, így elég könnyű eltévedni, főleg az első héten. Nem tudom hogy hogy, de úgy tűnik elég gyorsan meg lehet szokni a fel re rohangálást, főleg ha öt perc van áttérni az eggyik sarokból a másikba. De megy ez nekünk. Nem nélkülözhető eleme ezen sikereknek hogy a professzoraink is ezzel a bajjal küzdenek. Az idő relatív. Mindenki órája késik, főleg ha a tanítás kezdetéről van szó, és minél közelebb érünk az előadások végéhez, az óra felgyorsul, és idő előtt mutatja mindenkinek a véged jelentő pillanatot. De ez nem mindig van így. Előfordul fordított helyzet is. A matek a kedvencem. Ha korábban érkezünk, hamarabb kezdjük, és olyan nem létezik hogy hamarabb is fejezzük be a gyakorlatot. A professzornő neve Grinčová. Amikor megláttam az órarendben arra gondoltam hogy olyan lesz mint a mesefilmben, ijesztő, gonosz, és nem szereti a karácsonyt. Háromból kettőben tévedtem, és a harmadikban még nem vagyok biztos. Nem is ijesztő, nem is gonosz, sokkal inkább elkötelezett, és eltökélt. Magas, festett hajó nő, kellemes arcberendezéssel, festett arany színű haj, és kék szemek, amikkel olyan módon képes átnézni az emberen, hogy az úgy érzi, mintha lyuk lenne a feje helyén, vagy legalábbis láthatatlan lenne a számára. De az lényegtelen, jó professzor.
Matek után tesi helyett elmentem az évnyitóra. Lenyűgöző, mikor a fanfarra bevonulnak az egyetem dékánjai, színes ruhában, aranyozott kiegészítőkkel. Volt egy pillanat hogy elképzeltem hogy én vagyok ott, de amikor fel kellett volna állni a szlovákok himnuszára, alábbhagyott a rajongásom, mert hogy nézne már ki az, hogy ott elől ülve nem állok fel e népdal hallatára. Egyébként rengetegen voltunk a teremben, fura is volt, nem hittem volna hogy tele lesz, de rengetegen álltak is. Végül vége lett.
Volt két és fél szabad órám, hát bementem az ipariba. Más lett, már nem olyan egészen mintha haza mennék, olyan volt, mintha valahova az erdőben mennék, amit ismerek, de ami nem adja azt a megnyugtató meleg érzést amit egykor éveken keresztül. Sajnos ennek így kellett lennie. Fura így találkozni egykori tanáraimmal. Még emlékszem az első közös óráinkra, hogy kiről milyen volt az első benyomás, majd hogy az hogy változott a pozitív irány felé. De most megint olyan volt mint először. Kritikus lettem, már nem a saját családom tagjai, már csak távoli rokonok, már nem lehet mindent elmondani nekik, igaz, meghallgatnának, segítenének is ahogy tudnak, de már nem lenne ugyan az. Hiányoznak a régi beszélgetések. De találkoztam Olíviával, tök jó, megvan az érettségije, és külföldre készül Zolkoval. Remélem minden összejön nekik.
Vállalat és vállalkozás - hm. semmi újat nem mondott, unalmas előadás volt, sokan is voltunk. A fizika meg elmaradt, a villamos előttem ment el, de legalább sétálhattam. Jó dolog egyedül sétálni. Csinálunk is valamit, meg nem is. Olyan mint mozogva feküdni. Nem zavar semmi, és van időd gondolkodni, vagy csak eltűnődni a város dolgain, az embereken, találgatni vajon milyen napjuk van, megállni valaki mellett a zebrán, összemosolyogni, majd menni tovább. De valamikor meg kell állni,
és olyankor olyan mintha valami hiányozna.
Majd érezés a koliba. Senki sehol, van idő rendet rakni, és csak úgy elleni. Majd megjönnek az ukránok, itt vannak, elmennek, és utánuk már van idő aludni, de mindenek előtt ezt a pár sort leírni
2014. szeptember 23., kedd
Második nap - avagy két bolond hármat csinál
Mert miért is ne? Mármint miért történhetne meg az, hogy ha kialszom magam, valaki elalszik és késik. Mint Michael. Csörög az ébresztőm(7:10) mikor még ő az igazak álmát alussza. De miért ne? Megteheti. Igaz, öt perc múlva már az egyetemen kellene lennie a kötelező matematika előadáson, ahonnan késni nem is igazán lehetne. Felkeltem. Mármint megkopogtatom a fejét. Semmi. Még kétszer. Semmi. Negyedszerre már felébredt. -Nic som nerobil, daj mi este pokoj, este nie je 6 - szöveggel kívánt jó reggelt, majd a telefonjára nézett, és kb. két perc múlva már valamelyik megállóban várta a buszt vagy a villamost. (Igaz ami igaz, egész nap pizsama trikó volt rajta, és ezt a tényt csak akkor vette észre, amikor már este zuhanyozni készült.)
25 perccel később Veronika hív. Állítólag már egy perce a buszmegállóban kéne állnunk, ahogy megbeszéltük. Igaz, megbeszéltük, de azt hogy a szobámba találkozunk, és nem 7:50kor hanem 55kor. Sebaj. Bejött. Kiöntötte a teám. Nem baj. Elment WC-re, és már rohantunk a buszhoz, nehogy késsünk mi is a matekról, amikor észrevette hogy a retikülje a szobába maradt. Lányok, most őszintén, milyen gyakran fordul az elő veletek hogy az egyetlen dolgot amit magatoknál hordotok, ottfelejtitek valahol? Mert Veronikával kb. háromszor estet meg egy nap.
Végül is beértünk matekra, nem is késtünk, nem is vártunk sokat a professzornőre. Eddig a napig azt hittem, hogy a Köbölné által összeállított példamegoldást már nem lehet komplikálni. Sajnos tévedtem. Ma bemutatták, hogy hogyan lehet A-ból B-t kivonni úgy, hogy két exponenciális függvény ábrázolásával, és metszetük értékei minimumának és maximumának összehasonlítása során eldöntjük, hogy az a helyes, amit az A-B művelet eredménye lett volna -.-. Szerencsére mielőtt elkezdtem volna kiabálni vége lett az előadásnak.
Persze Veronika ott felejtette a táskáját, és vissza kellett menni... Nem is volt baj, belefért az időnkbe, volt vagy két óránk. Még elmentünk a könyvesboltba is, megvettük a matek elmélet könyvet, még épp időben. Egy maradt még ott a boltban. Meg vettünk még fizikát is, úgy érzem, hogy soha nem fogjuk használni, de kell hogy legyen . . .
Mikroekonómiára egy fiatal docens tanít minket. Az laza lesz. Másod éves, ő se veszi komolyan, ezt el is mondta, bár ne tette volna. Utána meg megtudtuk, hogy egy cégről kellesz beszámolót beadni. Jupiiiiiiiiiii.
És a nap csúcs pontja, át kellett iratkoznom tollaslabdára.
De ebben a napban is volt valami jó. Egy kis CsGo délután, égy kis alvás, nyugalom, kellemes szabadidőtöltés, egy kis gyomorforgató matekkal vegyítve. Bárcsak ne kellene holnap reggel negyed hatkor kelni. . .
Végül is beértünk matekra, nem is késtünk, nem is vártunk sokat a professzornőre. Eddig a napig azt hittem, hogy a Köbölné által összeállított példamegoldást már nem lehet komplikálni. Sajnos tévedtem. Ma bemutatták, hogy hogyan lehet A-ból B-t kivonni úgy, hogy két exponenciális függvény ábrázolásával, és metszetük értékei minimumának és maximumának összehasonlítása során eldöntjük, hogy az a helyes, amit az A-B művelet eredménye lett volna -.-. Szerencsére mielőtt elkezdtem volna kiabálni vége lett az előadásnak.
Persze Veronika ott felejtette a táskáját, és vissza kellett menni... Nem is volt baj, belefért az időnkbe, volt vagy két óránk. Még elmentünk a könyvesboltba is, megvettük a matek elmélet könyvet, még épp időben. Egy maradt még ott a boltban. Meg vettünk még fizikát is, úgy érzem, hogy soha nem fogjuk használni, de kell hogy legyen . . .
Mikroekonómiára egy fiatal docens tanít minket. Az laza lesz. Másod éves, ő se veszi komolyan, ezt el is mondta, bár ne tette volna. Utána meg megtudtuk, hogy egy cégről kellesz beszámolót beadni. Jupiiiiiiiiiii.
És a nap csúcs pontja, át kellett iratkoznom tollaslabdára.
De ebben a napban is volt valami jó. Egy kis CsGo délután, égy kis alvás, nyugalom, kellemes szabadidőtöltés, egy kis gyomorforgató matekkal vegyítve. Bárcsak ne kellene holnap reggel negyed hatkor kelni. . .
2014. szeptember 22., hétfő
Szeptember 22: Első egyetemi nap, azaz ez is jól kezdődik.
Reggel fél hat. Valami zúg majd abbamarad. Megint zúg, és megint
elhallgat. Az ötödik alkalom után lett fura, hogy mindig csak néhány
másodpercig tart, majd végül kiderült hogy a kijevi szobatársam
ébresztője az. Ez is jól kezdődik.
Visszaalszom.
Hét óra. Valaki beront a szobába, a nevemet kiáltja hogy itt e vagyok. Nem akartam ott lenni, még aludni akartam, az első előadásom csak tizenegy harminctól kezdődött, és nem akartam kimászni az ágyból. Bejött. Tudta hogy ott vagyok, Michael szólt neki hogy még alszom. A testnevelés professzor volt az. Gondolta bejön és személyesen válaszol az e-mailemre ha már úgyis erre jár. (mint megtudtam két kilométerre innen volt órája). Csak nyersen közölte hogy a harcművészeti órák csak haladóknak vannak, de nyugodtan beiratkozhatok pin-pongra vagy tollaslabdára, vagy neki mindegy, sietett.
Michael vizet forral. Ő sem hagy aludni. A fene tudja minek kel fel két órával hamarabb ha úgyis azzal a busszal megy az egyetemre, ami nem éri el a villamost, és így úgyis késni fog. Akkor miért nem kel fel mint a legtöbb normális ember, és mért nem úgy kési le a buszt, hogy előtte aludt egy jót?
Zuhany, hajszárítás, és uccu neki, az ablakon besüt a nap, rövid felső sötét nadrág épp megfelel.
A fenét. Amint kiérek elkezd szakadni az eső. Vissza a kabátért.
Még csak tíz óra volt, gondoltam elugrok a sevtbe füzetekért. Kedves kis néni volt épp a pultban, rá is dobta a kabátom száradni a melegítőre még nézelődtem.
Két füzettel és néhány tollal a táskámban indultam onnan az egyetemre. Hatos villamossal az amfiig, onnan két perc gyalog.
Kb. háromszázan vártunk az előadók előtt. Voltak végzősök, harmad évesek, és mi, gólyák. De sehol egy ismerős arc... Jól kezdődik, gondoltam magamban, mikor odajött Veronika.
Veronika - kb 170 cm magas, alap barna hajában szőke mellír csíkok égész a hajvégekig.
Végül vele töltöttem a napot. Együtt ültük végig a matekot, ami még nem volt nehéznek nevezhető. A bevezetés a programozásba órán már kicsit megdolgoztattak minket. Kiderült hogy mégsem tudok olyan gyorsan számokat át alakítani más számrendszerekbe mint gondoltam. De sebaj, a fizika gyakorlat óra remekbe sikerült, hiszen nem volt elmélet mit praktizálhattunk volna.
A professzorok eddig egy kivételével mind jó fejek. Jó, a testnevelésre valót kivéve, mert felkeltett, de azért kedves tőle hogy személyesen eljött.
Fel a kollégium felé már csak szemetelt az eső. Csöpp csöpp. Veronika haját aranyosan kócolta a hideg kassai szél...
Rezeg a telefon. Tünde írt. "majd csörögj".
És itt kezdődik a: Így magyarázd el öt egyetemista lánynak, hogy hogyan kell jelszóval ellátott hálózatot létrehozni. Félek ha leírnám, hogy mi volt a negyed órás bezsélgetés alatt kialakult véleményem, akkor Tünde soha többet nem keresne. Vagy kitudja. Ma már vagy hétszer hallottam tőle hogy szere.
Persze van a napnak jó része is. Pl. a forró amit matek után sikerült elfogyasztani. Meg egy kis facebookolás Ophéliával. Érdekes egy lány, az már biztos. Kár hogy fiatal, és még nagyobb hogy messze lakik. És hogy el ne felejtsem, hamarosan kezdődik az Agymenők nyolcadik évadjának premierje is, végre, már alig győztem kivárni... De előtte irány futni, és egy forró zuhany.
Jól kezdődik...
Visszaalszom.
Hét óra. Valaki beront a szobába, a nevemet kiáltja hogy itt e vagyok. Nem akartam ott lenni, még aludni akartam, az első előadásom csak tizenegy harminctól kezdődött, és nem akartam kimászni az ágyból. Bejött. Tudta hogy ott vagyok, Michael szólt neki hogy még alszom. A testnevelés professzor volt az. Gondolta bejön és személyesen válaszol az e-mailemre ha már úgyis erre jár. (mint megtudtam két kilométerre innen volt órája). Csak nyersen közölte hogy a harcművészeti órák csak haladóknak vannak, de nyugodtan beiratkozhatok pin-pongra vagy tollaslabdára, vagy neki mindegy, sietett.
Michael vizet forral. Ő sem hagy aludni. A fene tudja minek kel fel két órával hamarabb ha úgyis azzal a busszal megy az egyetemre, ami nem éri el a villamost, és így úgyis késni fog. Akkor miért nem kel fel mint a legtöbb normális ember, és mért nem úgy kési le a buszt, hogy előtte aludt egy jót?
Zuhany, hajszárítás, és uccu neki, az ablakon besüt a nap, rövid felső sötét nadrág épp megfelel.
A fenét. Amint kiérek elkezd szakadni az eső. Vissza a kabátért.
Még csak tíz óra volt, gondoltam elugrok a sevtbe füzetekért. Kedves kis néni volt épp a pultban, rá is dobta a kabátom száradni a melegítőre még nézelődtem.
Két füzettel és néhány tollal a táskámban indultam onnan az egyetemre. Hatos villamossal az amfiig, onnan két perc gyalog.
Kb. háromszázan vártunk az előadók előtt. Voltak végzősök, harmad évesek, és mi, gólyák. De sehol egy ismerős arc... Jól kezdődik, gondoltam magamban, mikor odajött Veronika.
Veronika - kb 170 cm magas, alap barna hajában szőke mellír csíkok égész a hajvégekig.
Végül vele töltöttem a napot. Együtt ültük végig a matekot, ami még nem volt nehéznek nevezhető. A bevezetés a programozásba órán már kicsit megdolgoztattak minket. Kiderült hogy mégsem tudok olyan gyorsan számokat át alakítani más számrendszerekbe mint gondoltam. De sebaj, a fizika gyakorlat óra remekbe sikerült, hiszen nem volt elmélet mit praktizálhattunk volna.
A professzorok eddig egy kivételével mind jó fejek. Jó, a testnevelésre valót kivéve, mert felkeltett, de azért kedves tőle hogy személyesen eljött.
Fel a kollégium felé már csak szemetelt az eső. Csöpp csöpp. Veronika haját aranyosan kócolta a hideg kassai szél...
Rezeg a telefon. Tünde írt. "majd csörögj".
És itt kezdődik a: Így magyarázd el öt egyetemista lánynak, hogy hogyan kell jelszóval ellátott hálózatot létrehozni. Félek ha leírnám, hogy mi volt a negyed órás bezsélgetés alatt kialakult véleményem, akkor Tünde soha többet nem keresne. Vagy kitudja. Ma már vagy hétszer hallottam tőle hogy szere.
Persze van a napnak jó része is. Pl. a forró amit matek után sikerült elfogyasztani. Meg egy kis facebookolás Ophéliával. Érdekes egy lány, az már biztos. Kár hogy fiatal, és még nagyobb hogy messze lakik. És hogy el ne felejtsem, hamarosan kezdődik az Agymenők nyolcadik évadjának premierje is, végre, már alig győztem kivárni... De előtte irány futni, és egy forró zuhany.
Jól kezdődik...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)